Az ékszergyártás művészete és fejlődése

Az ékszergyártás napjainkra már egy fejlett tudományágnak számít. Története nagyon messze vezethető vissza. Az ékszereket más előszeretettel használták a középkorban, az ókorban, de már az őskorban is használtak ékszereket. Ennél fogva szükség volt az ékszergyártás, mint szakma megjelenésére. Fejlettségi fokát a XIX. századra érte el. Ekkora már bármilyen ékszer megrendelésére és elkészítésére lehetőség volt.
Azonban a középkorban is már a királyok számára készültek bizonyos ékszerek. Az ötvösmesterek feladat volt az uralkodók óhajait lesni, s a számukra legmegfelelőbb ékszert elkészíteni.
A XIX századot biedermeier korszaknak nevezik. Ebben az időben készült ékszerek voltak a legkeresettebbek a világon. Semmilyen új formát nem tükröztek, csak a régi stílusokat fejlesztették tovább, az emberek mégis nagyon kedvelik a korszak ékszereit.
Az előnye, az ilyen kori ékszereknek, hogy sokkal könnyebb volt őket beszerezni. Mivel a XIX. században már megjelennek az olcsóbb alapanyagok, az ékszerek ára csökkent. Ezek az ékszerek már nem a legfinomabb aranyötvözetből készültek, hanem olcsóbb alapanyagok kerültek felhasználásra. Már nem használták az ékszerek díszítésére a legdrágább köveket, hanem olcsóbb minőségűeket használnak fel.
Az ékszerek megmunkálásának technikája is olcsóbbá tette őket. Már ekkora minden ékszernek megvolt a formája, kerete, s gyorsabban tudták megmunkálni és előállítani. Az 1800-as évek legnagyobb fémmegmunkáló országa Németország, Ausztria volt.
Ekkora már a hölgyek sokasága engedhette meg magának az ékszerviselést. Készítettek ezekben, a műhelyekben nyakláncokat, különböző mintájú és formájú melltűket, karkötőket, s nem utolsósorban szebbnél szebb gyűrűket.
A XIX. századra már fejlett ágazat volt az arcképfestés. A kicsi arcképeket a csukható medálokban hordták a nyakukban a hölgyek. De az arcképfestés elég sokba került abban az időben. Akinek nem futotta rá, az más motívumú ékszert viselt.
A régebbi időben meg volt határozva, hogy ki milyen ékszert viselhetett. Ez már a XIX. századra nem volt jellemző. Az ékszerek, lehetett az egy nyaklánc vagy gyűrű, hasonlóan készültek a társadalmi rétegek minden osztályának. Bárki viselhette, akinek megengedte a pénztárcája. A legdrágábbak a minőségi alapanyagból és a drágább kövekből készült ékszerek voltak. De aki ezt nem engedhette meg magának, annak lehetőség volt az olcsóbb köves ékszerek megvásárlására. De ha valakinek még erre sem futotta, akkor vehetett magának pótanyag felhasználásával készült ékszert. Ezek a pótanyagok Angliában és Németországban voltak beszerezhetőek. A pótanyagok felhasználásával általában vasékszereket állítottak elő.
A XIX. század 30-as éveiben úgymond „új divat” jön be az ékszergyártás terén. Megjelenik a gótika az ékszergyártásban. Ekkor erős, masszív tapintású ékszereket kezdenek el gyártani. Az ékszerek jellemzője volt a gazdagon díszített színes kőkirakás.
Ebben az időben az ékszergyártás terén még fejlett országnak számított Anglia is. Viktória királynő korszakát a béke és nyugalom jellemezte. Az ő idején terjed el Európában az emlékékszerek gyártása. Elterjedten használják az angol drágaköveket az ékszergyártásban. Drágakövekkel kirakott nyakláncokat, medálokat és karkötőket gyártottak. A legdrágább angol drágakő a gaga volt. Viktória királynő halálakor tiszteletére és emlékére, aki csak tehette ilyen köves ékszert viselt a tisztelet megadása gyanánt.
De a gagát, mint drágakövet az ékszergyártás során más országok is használták. Ilyen volt pl. Franciaország, ahol a kőből először a világon itt gyártottak gyászékszereket. A drágakövet akkortájt Yorkshire-ben bányászták. A gaga színe majdnem teljesen fekete, innen ered az, hogy gyászékszereket gyártottak belőle. A későbbi idő során olyan keresettnek bizonyult ez a drágakő, hogy a franciák piacra dobták a fekete üvegből készült utánzatát. A gyászékszerek gyártásánál használták még a következő alapanyagokat, pl.: ónix, szürke achát.
A XIX. században a gyászékszereken kívül más ékszerek gyártása is divatba jön. Nagy népszerűségnek örvendett a bross és a nyakkendőtű. Ezeknek a foglalatja a legtöbbször aranyból készült. A legleterjedtebben az állatok képmásait tartalmazták.
A korszak jellemzője még az is, hogy ekkor terjed el Európában a sorozatgyártás. Ennek már külön technológiája volt, s nagyban befolyásolta működését a pótanyagok felhasználása.

Ékszerkészítés

A legelterjedtebb pótanyagok a követezőek voltak:

  • az angliai pinchbeck
  • tombak (a tombak a bronz és alumínium ötvözéséből jött létre, ezt más kontinenseken is használták, nemcsak Európában)
  • gablonci (napjainkban is sok helyen használják az ékszergyártás során)
  • alumínium és alpakka, acél (leghamarabb Franciaországban, később egész Európában használták pótanyagoknak)

Ahogy megjelent Európában a gépesítés, az új technikák, az ékszertervezők egyre több motívumot vontak be az ékszerkészítésbe. Megjelenik, mint motívum a patkó, stb. Ezek napjainkban is fellelhetőek.
Majd a XIX. század vége felé új lendületet vesz az ékszergyártás. Új drágakőlelőhelyekre bukkannak Afrikában. Megindul a kitermelés, ami az új mintájú, formájú és alapanyagú ékszerek megjelenését vonta maga után.
Azonban a gyémántok kitermelése elég költségesnek bizonyult, és a gépek nélkül már lehetetlen volt. Így jöttek létre azok a szervezetek, amelyek ezt elvégezték és a gyémánt kereskedelem meghatározói lettek már ebben az időben. (pl.: londoni CSO).
Ez a lelőhely az óta is első a gyémántkitermelés területén, nagyon sok gyárat ez lát el alapanyaggal az ékszerkészítéshez.
A XIX. század leggazdagabb és legragyogóbb ékszereinek a francia ékszerek számítottak. A francia ötvösmesterek Európa más országaiban mutatták be tudásokat, és általában ott is telepedtek le, ahová mentek dolgozni.
A század kiemelkedő francia ötvösmestere Fabergé volt. Oroszországban élt családjával és az orosz uralkodóknak készített ékszereket. Ékszerüzlete volt Európa számos országában. Nagyon jól értett a gyémántok és drágakövek megmunkálásához.
Oroszországban, az ékszergyártásban a leggyakrabban használt drágakövek a smaragdok és az alexandritok voltak. A második az elnevezését II. Sándor orosz cárról kapta. Európa más helyein ebbe az időben az opak volt az a drágakő, amit felhasználtak az ékszergyártás során. De amint elterjedt Európában a smaragd és más drágakőfajta, az opak használata már háttérbe szorult.

Ékszerkészítők Magyarországon

Az ékszerkészítés és ékszergyártás Magyarországon is a fejlettségi fokát érte el századunkra. Az ékszerkészítők általában saját vállalkozással rendelkeznek, ahol a vevők minden igényét ki tudják szolgálni. Az ékszergyártók saját műhellyel és kis bolttal is rendelkeznek, ahol lehetőség van az ékszerek megvásárlására, megrendelésére vagy megjavítására. Az üzletekben általában több személy is dolgozik. Lehetőség van az ékszerek díszítésére, rátétek készítésére, kézi vagy gépi vésésre. Az elkészítés és megmunkálás mindig egyéni módon történik a megrendelő kívánsága szerint.
Lehetőség van saját anyag felhasználására is.

Az arany megmunkálása

Miért pont az arany? Az arany a nemesfémek csoportjába tartozó leggyakrabban használt alapanyag az ékszergyártás során. Honnan ered története? Hogyan munkálják meg? A következő sorokban erre szeretnénk választ adni!

Az arany eredete és története egyes vélemények szerint a Kaukázus környékén keresendő. Az Anatólia és Örményország vidékén élő őslakosoknak már a Krisztus előtti századokban meg volt a tehetsége ahhoz, hogy megmunkálja a fémet. A későbbi időkben rájöttek arra, hogyan lehet a fémet megmunkálni hevítéssel, majd pedig arra is, hogyan nyerhetők ki az ércekből.
Az arany azért fontos nemesfém, mert az elsők között szerepel a megmunkált fémek között. Utána jön az ezüst, a réz, stb. Továbbá ezek fordulnak elő a leggyakrabban a természetben, könnyen megmunkálhatóak hevítés nélkül is. Hidegsajtolásos hegesztésnek nevezzük azt, amikor leggyakrabban az aranyat munkálják meg hevítés nélkül. Ennek oka az, hogy az arany őrzi meg a legtovább a csillogását és a fényét.
A tudósok feltétételezése szerint az arany volt az első fém, amit meg tudtak munkálni az emberek. Nagy jelentősége volt az ókori kelet országaiban, pl. Egyiptomban. Az itteni területeken a régészek rengeteg aranyból készült ékszerre bukkantak, amelyek nagyon szépen voltak megmunkálva.
Az ókori kelet területein végzett ásatások során bukkantak rá a világ legrégibb aranyból készült ékszerére, ami egy aranygolyókból álló nyaklánc. Ez i.e. 4200-ban készülhetett nyersaranyból. Tehát levonhatjuk azt a tanulságot, hogy az ókori népek már ebben az időben előszeretettel alkalmazták a fémek megmunkálását, s állíthatjuk azt, hogy nagy eredményeket értek el.
A régészek ásatásai alapján kiderült az is, hogy az ókori népek nagyon jól értettek a kohászat mesterségéhez is. Erről több mint 20 ásatási lelet tanúskodik. A legtöbb lelet, ami a kohászat fejlettségét bizonyítja, Egyiptom területéről került elő. Ennek több oka is lehet. Mégpedig elsőként az, hogy az egyiptomi nép ekkor hódító politikát folytatott. Nemcsak a saját aranyuk megmunkálásával foglakoztak, hanem megmunkálták más népek fémeit is, amelyekre a hadjáratok során tettek szert.
Hasonlóan szerezték be az arany ékszereket a mezopotámiai népek is. Mivel nekik nem volt aranyuk, ezért azt más népektől szerezték be. Megtanulták az arany megmunkálását és szebbnél szebb arany ékszereket tudtak előállítani. Erről szintén régészeti leletek tanúskodnak.
A Görögország területén végzett ásatások szintén arról tanúskodnak, hogy ez a nép is fejlett fémmegmunkáló technikával rendelkezett. A Schliemann által végzett ásatások során nagyon sok jól megmunkált nyaklánc, karkötő és fülbevaló került elő, amelyek majdnem mindegyike aranyból készült.
A görög városállamok közül Mükéné rendelkezett a legfejlettebb fémmegmunkáló technikával. Itt az arany megmunkálása egy évezreddel később jelent meg, mint más városállamokban, de annál fejlettebb technikáról tanúskodik.
Mégis az ókor legfejlettebb fémmegmunkáló időszakának az i.e. 5. századot tekintik. Ekkor már aranyozott szobrokat építenek, arany díszítésű templomokat és szentélyeket emelnek egész Görögországban.
De Görögország, Mezopotámiához hasonlóan nem rendelkezett sok arannyal. Ennél fogva nem arra törekedtek, hogy minél több arany ékszert állítsanak elő, hanem arra, hogy a kevesebbet szebben munkálják meg. Ennél fogva el kezdték az ékszereket minél pontosabban és finomabban megmunkálni.
Rómában hasonlóan nem volt sok arany. A legtöbb aranyra a Rómaiak Július Caesar idején tettek szert. Az ő hódító hadjáratai során rengeteg arany áramlott be Rómába. Az emberek életét „bearanyozták” az ékszerek. De a luxust hamar felváltotta a nincstelenség a sok pazarlás miatt.
Ebben az időben Európának két olyan helye volt, ahol aranyra tudtak szert tenni az emberek: az egyik a mai Írország a másik a mai Erdély területén volt. Itt találtak rá a legrégebbi aranyból készült ékszerekre, amelyek kb. i.e. 4000 körül készülhettek hidegkovácsolással.
  Még az i. e. időkben az Erdélyi bánya nagyon fontos aranylelőhelynek számított.
 Nagyon fontos kitermelőhelynek számítottak még ekkor a következő helyek: Ibéria, az Alpok, Gallia. Ezeken, a helyeken jelent meg az arany megmunkálásának új technikája, amikor is vékony fa vagy kőlemez segítségével megpróbáltak domborítani. (trébelelés és citadellázás).
 Amikor az 5. században a római birodalmat meghódítják a barbár törzsek, az arany kitermelése és megmunkálása is hanyatlani kezdett.
A későbbi időkben az arany megmunkálását továbbvitte a bizánci birodalom, később pedig a kereszténység megjelenése után az egyház területén jutott nagyobb szerephez. De olyan mértékben kitermelni és megmunkálni, mint az ókorban nem tudták a középkori népek.
 A közkorban új lendületet nyert az aranybányászat és kitermelés 1492 után, amikor is felfedezték Amerikát. Amerika Európa legnagyobb arany és más nemesfém beszerző helye lett. Majd később Brazília, Kolumbia és Szibéria területein találtak lelőhelyekre.
 Majd a későbbi időkben még több aranykitermelő hely jött létre Kalifornia, Ausztrália területein, amely lehetővé tette azt, hogy Európát ellepje a rengeteg arany és más nemesfémből gyönyörűen megmunkált ékszer.

A későbbi időkben már nemcsak aranyból készültek az ékszerek, hanem készítettek olyanokat is, amelyeknek csak a külseje volt arannyal bevonva. Most lássuk azt, honnan is ered az aranyozás története!

  

Az aranyozás története

Az arany egy olyan nemesfém, amely szilárd állapotban is fellelhető és előfordul a természetben. Az ékszergyártás során nagyon szívesen használták ezt a fémet. Csillogott, fényes volt nagyon sokáig, továbbá könnyű volt megmunkálni. A későbbi időkben az ékszerek külsejének a bearanyozására is használták.
Az arannyal nemcsak az ékszereket díszítették. Nagyon sok esetben használták a könyvek borítójának a díszítésére, vallási szertartásokon használt eszközök díszítésére, de sok esetben a fegyvereket is díszítették vele. S nem utolsósorban nagyon sok esetben készítettek belőle fizetőeszközt, vagyis pénzt.
Aranyozták sokszor az ókorban a ruhákat, különböző függőket készítettek belőle.
De arról, hogy valójában mikortól is létezik az aranyozás, megoszlóak a vélemények. Az biztos, hogy már az ókorban jelen volt. Erről régészeti leletek tanúskodnak. Sok olyan leírást találtak a tudósok, amelyek az aranyozás módszerét írják le.

A leghíresebb iratok:

  • Cennino Cennini festőkönyve
  • Lucca kézirat
  • Ephesusi Theophrastus traktátusa a kőről, stb.

Az emberek, tehát már jóval mielőttünk használták az aranyozás technikáját. Az ókori leírása megegyezik a ma használt polírozó, fényesítő eljárásokkal. Az aranyozás technikáját nagyon hamar elsajátították más népek is. Így hamar tudták ékszereiket aranyozni a római, görög, indiai népek is, ugyanúgy, mint az egyiptomiak.
Tehát joggal mondhatjuk, hogy az aranyozás egy olyan technika volt abban az időben, amit az ember majdnem a leghamarabb alakított ki saját maga és használta. Így ennek a technikának köszönhetően jöhetett létre napjainkra az aranyfüst. Az aranyfüst az a nagyon vékony lemez, amellyel napjainkban aranyozzák az ékszereket.
Az aranyfüst kapható két féle formában is? Lehet lemezkéket vásárolni és porban is kapható. A felhasznált módszer attól függ, hogy milyen fokozatú aranyozást szeretnénk végrehajtani.
Az aranyozás technikáját abban az időben nagyon sokáig kellett tanulni. Ha valaki tanulta a technikát hat évig, az már teljesen elssajátittotta. Ezután már saját műhelyében vállalhatott munkát.

Az ezüstről

A másik leggyakrabban használt nemesfém az ékszergyártás során. Az ezüst története szintén nagyon messze vezethető vissza. Az ókori népeknél az ezüst csillogása miatt általában a holdat jelképezte. Az ezüstből nemcsak ékszereket, hanem vallási tárgyú díszeket is gyártottak.
Az ókorban az ezüstből, ugyanúgy, mint az aranyból pénzérméket is készítettek. Az első ezüst pénzérmék Rómában láttak napvilágot.
Napjainkban azonban a legtöbb esetben ékszer készül az ezüstből. Az ezüst leggyakrabban az ásványokban fordul elő. Nagyon szépen csillog az aranyhoz hasonlóan, de ennek fehér fénye van. További tulajdonságai hogy jól vezeti a hőt és az áramot is. Megmunkálásával csak is az ötvösmesterek foglakoznak. A legtöbb ezüst az USA-ban, Oroszországban található.
Az ezüst ékszerek általában ötvözéssel készülnek. Ez azt jelenti, hogy nemcsak ezüstöt tartalmaznak, mivel az ezüst egy magában lágy anyagnak tekinthető. Ezt az ékszerészek fel is tüntetik az ezrelékekben. Általában egy ékszer kb. 90százalék körül tartalmazza az ezüstöt a többi százalék pedig valamilyen más fémet tesz ki. Így az ötvösmestereknek könnyebb megmunkálni a keménysége miatt. Az ékszerek különböző finomságúak. Hogy egy adott ékszer milyen finomságú, azt egy nemesfémvizsgáló hatóság dönti el, itt Magyarországon is.
Az emberek már az ókorban is állították, hogy az ezüst gyógyhatással rendelkezik. Régen ezüst alapanyagú vödrökben tartották az élelmet, a vizet. Azt állították, hogy az fertőtleníti és tovább eláll az étel. Még a háborúk idején is alkalmazták a sebek gyógyítására és kezelésére. Azóta már bizonyítást nyert az a tény, hogy az ezüst nagyon jó fertőtlenítő szer. Továbbá azt is bebizonyították, hogy az ezüst semmilyen káros hatással nincs az emberi szervezetre. Úgyhogy mindenki bátran viselheti az ezüstből készült nyakláncokat, karkötőket és gyűrűket!
Nagyon sokan kedvelik az ezüst ékszereket. Mégis nem tudják azt, hogyan kell bánni egy ilyen ékszerrel. Biztosan már sokan találkoztak azzal az esettel, amikor a szép ragyogó ezüst nyakláncunk egy idő után befeketedik. Nem mindegy, hogy hogyan tisztítjuk ezeket, az ékszereket. Amikor megvásároljuk a nyakláncot vagy a karkötőt, a boltban kérjünk kifejezetten olyan kendőt, amely alkalmas a tisztítására. De ha az ezüstékszerünk köveket is tartalmaz, akkor a tisztítókendővel vigyázzunk, mert a szeres kendőtől a kövek matt hatást keltenek. Tehát a köveket a kendővel ki kell kerülni, amikor az ezüstékszert tisztítjuk.
Arra is figyelnünk kell, hogy a vegyszeres kendővel a tisztítást a szabadban végezzük, mert a vegyszert nem ajánlott belélegezni. Ha készen vagyunk a vegyszeres tisztítással, akkor át kell törölni az ékszert száraz kendővel is. Továbbá fontos dolog, hogy az ezüst alapanyagú ékszereket nem szabad kefével vagy valamilyen karcolást előidéző anyaggal tisztítani.
Nagyon sokan a házi jellegű tisztításra hivatkoznak, de sokan ezeket, a módszereket nem javasolják. Nem tesz jót az ezüstnek a fogkrémmel és hamuval való tisztítás sem. Ugyanúgy károsíthatja a forró víz és a papírral való dörzsölés, sem tesz jót neki.
Hol tároljuk ezüst ékszereinket?
Amikor nem viseljük ezüst ékszereinket ajánlott puha kendőben vagy zsebkendőben tartani, ahol nem fog karcolódni. Nem ajánlott zacskóba tenni, mivel abban pára keletkezhet, az pedig beindítja az oxidációs folyamatot.
Mikor ne viseljünk ezüstöt?
Ha otthon házimunkát végzünk, ha uszodába megyünk, vagy fürdünk, mert így hamar elszíneződik.
Általában azokra az ékszerekre, amelyek köveket is tartalmaznak, a boltokban garanciát adnak. De ha a kő mégis kiesik, akkor az adott ékszert kicserélik a boltban.

De most nézzük meg azt, hogyan is vált mesterséggé az ötvösművészet!

Az ötvösművészet

Az ötvösmesterség a félnemes és nemes fémek megmunkálásával foglakozik. Ide tartozik ezen fémek zománcolása, megmunkálása, csiszolása, kövekkel való berakása, stb. A leggyakrabban megmunkált nemesfémek az arany és az ezüst az ötvösmesterségben. Ellenállóak, nem károsítja őket a sav, az oxidáció, stb., könnyen megmunkálhatóak. Magas az olvadási fokuk, de mégis könnyű velük bánni.
Az ötvözés során az aranyat általában a leggyakrabban az ezüsttel és rézzel ötvözik. Az ezüstöt csak a rézzel szokták. Hogy milyen aranyban történt meg az ötvözés, azt a karát mutatja meg. Külön ágazatnak tekinthető az, amikor a nem nemesfémek kerülnek megmunkálásra. Ezt az iparágat fémmegmunkálásnak nevezzük.
A fémek nagyon sokszínűek. Jól kombinálható a réz, az ón, és a bronz is egymással.
A legrégibb fémmegmunkáló eljárásnak számit a lemezes, a metszés. A fémlemezt ilyenkor vésővel, ollóval bemetszik, és áttört művet készítenek belőle.
A későbbi időkben terjedte el az un. dömöckölés módszere. Ez inkább a reneszánsz korára volt jellemző. A fémlapon egy mélyedést készítettek majd ebbe kalapálták bele a nemesfémeket. Ez a domborítási technika napjaink ékszerein is fellelhető. Előszeretettel használták még India városaiban is. A fémek megmunkálása egy esztergályos padon történik.
Először a nyomóminta készül el majd később, pedig ezt nyomják bele a fémbe gyors mozdulatokkal.
A filigrán egyedüli ékszerként is szerepel. Ez szintén készülhet vékony arany vagy ezüsthuzalból, de más tárgyak szebbé tételére is használják.
Az ötvösművészet története szintén régre vezethető vissza. Az egyik legrégibb ágazat a fémöntés. A fémöntést először a réz tárgyakon alkalmazták.
Fémmegmunkálási technika még a galvanizálás, vagyis az aranyozás, ezüstözés, stb.
Továbbá ide soroljuk az összeolvasztás és hegesztés technikáját is.

Az ötvösművészethez tartozik:

  • patinázás
  • aranyozás
  • ezüstözés
  • futtatás
  • zománcozás

Az ötvösmester feladata még az elkészült ékszer drágakövekkel való kirakása is.
Hogyan is történik ez?
A drágakövek foglalására több módszer is ismert. Kis tokba helyezik a követ, majd a széleit behajtogatva, félgömbökkel körbeforrasztva rögzítik a követ. Van olyan eset is, amikor a kő rögzítésére kis karmokat hajtogatnak köré.
Az ötvösművészet története egészen az ókorig vezethető vissza. Már ekkor szerették az emberek díszíteni ékszereiket, igyekeztek minél szebben megmunkálni, és minél szebbet előállítani. Már az ókorban megtanulták a görögök és a rómaiak az arany és az ezüst ötvözését. Ennek oka az lehetett, amint már említettük, könnyen megmunkálhatóak, és a leggyakrabban előforduló fémek a természetben.
Az ókorban a legtöbb ékszer öntéssel készült. Erről több régészeti lelet tanúskodik. Rengeteg karkötő és nyaklánc, különböző ékszer került elő az ásatások során, amelyekbe kövek voltak belefoglalva.

Ékszergyártás Magyarországon

Napjainkra a magyarországi ékszergyártás nagyon nagy méreteket öltött. Nincs olyan szép ékszer, aminek az elkészítésére ne lenne lehetőség hazánkban. Elég csak a fővárost figyelembe venni. Rengeteg ékszerkészítő műhely áll a rendelkezésünkre, ha valamilyen ékszert szeretnénk venni vagy készíttetni.
Napjainkra már lehetőség van arra is, hogy nemcsak személyesen, de már az interneten keresztül is meglehet tekinteni a kínálatot. Kiválaszthatjuk az adott ékszert, rákattintva, pedig megkapjuk róla a leírást és az árajánlatot.
De ha mégsem találjuk meg készen a „megálmodott” ékszerünket, akkor az üzletekben meg tudjuk az ékszerkészítőkkel közösen beszélni azt, hogy mégis milyet szeretnénk.
Sőt már arra is lehetőség van, hogy az ékszereket számítógép segítségével tervezzük meg. Így előzetesen három dimenzióban meg tudjuk tekinteni a készülő ékszerünket.
Az ékszergyártók a legtöbbször az aranyat használják az ékszergyártás során. De kívánság szerint lehetőség van ezüst, platina vagy más alapanyagú ékszerek elkészítésére is.